A fertőzéseket okozó patkányok!

A patkányok nem tartoznak az emberek kedvelt állatai közé. Legtöbben ha erre a rágcsálóra gondolnak, akkor egy igencsak gusztustalan szőrös állat jut az eszükbe. Ha a patkányokról van szó, akkor azonnal összefüggésbe hozzuk a csatornákkal, koszos piszkos, nyírkos helyiségekkel. Ám el kell mondanom, hogy ezek a rágcsálók nem mindig csak az ilyen helyeket keresik fel, hanem szívesen befészkelik magukat a tiszta lakásokba is. A lényeg számukra, hogy megfelelő táplálékot és ivóvizet találjanak ott. De nem csak a mi élelmiszereinket fertőzik meg, hanem a kártételük azért is számottevő, mert mindent összerágnak és bepiszkítanak a vizeletükkel és a székletükkel, Ezáltal pedig számos súlyos betegség terjesztői is lehetnek. Régen a nagy pestisjárványok okozói is elsősorban a patkányok voltak, amikor is világszerte nagyon sok ember halt meg ebben a betegségben.

A patkányokat mint a betegség terjesztőit (vagyis a rajtuk élő bolhákat) a 19. század végén sikerült beazonosítani, pontosabban 1894-ben Alexandre Yersin svéd orvos fedezte fel a pestisbaktériumot. Ma már nem kell számolni a középkoriakhoz hasonló hatalmas méretű pestisjárványokkal,ám az is igaz, hogy a mai napig nem sikerült teljesen felszámolni a világ több országában. Főleg Afrikában, de Kongóban, az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, Vietnámban és Mongóliában is felütötte a fejét az elmúlt években.

Van-e védőoltás ellene?

Igen létezik ma már olyan védőoltás, ami a pestis ellen védene, ám ez sajnos csak rövid, pár hónapos védelmet nyújt és a pestis legveszedelmesebb formája, a tüdőpestis ellen nem védi meg az embert. Van még az antibiotikumos kezelés, mely általában hatásos, de nem mindenütt lehet megvásárolni, vagy beszerezni. Tehát kijelenthetjük, hogy a pestis ellen a leghatékonyabban úgy védekezhetünk, ha folyamatosan irtjuk őket és fertőtlenítünk.

De nagyon előreszaladtam, még a patkányok okozta betegségek és fertőzések előtt, nézzük meg mit is kell tudnunk erről a rágcsálóról. Ha a patkányokról beszélünk, akkor két fajukat említeném meg, a vándorpatkányt és a házi patkányt. Kezdjük akkor a vándorpatkánnyal. Ez az a patkányfaj amely az egész Földön elterjedt, szinte mindenhol, s azt hinnénk inkább vidéken található meg nagyobb számban, ám ez tévedés, hiszen a városokban is nagyon elterjedt rágcsálónak számít. Az irtásukról pedig szinte mindenhol törvényben rendelkeznek. Félelmetesnek tűnik az a kijelentés, hogy a városokban több vándorpatkány él, mint ember.

Miről ismerhetjük fel?

Egyik ismertetője lehet az aránylag hosszabb test, ami akár a 20-26 centimétert is elérheti, valamint a testéhez képest rövidebb farok. A testfelépítésére mondhatjuk, hogy inkább zömökebb. Érdekesek a metszőfogai is, hiszen azon egy olyan sárga réteg, borítás található, ami miatt a rágcsáló fogai ferdén kopnak. A vándorpatkányok jellemzően a városokban leginkább a csatorna hálózatban szeretnek elbújni, de a lakóépületek pincéiben is igen szívesen elbújnak. Vidéken pedig az állattartó telepeken jelennek meg nagy számban élelemszerzés céljából, de más terménytárolók, gazdasági épületek, valamint a raktárak és az istállók is kiváló búvóhelyül szolgálhatnak számukra. Ahol ugyanis járatokat és üregeket készítenek amit papírral, textillel és növényei részekkel bélelnek ki.

Nappal általában ezeken a rejtekhelyeken lapulnak, s majd csak az esti órákban jönnek elő. A táplálkozásukat tekintve mindenevő, ezért bármiben képes nagyon súlyos károkat okozni, a terményekben, az emberek élelmiszereiben, vagy épp egyes értéktárgyainkban azzal, hogy megrágják, vagy bepiszkítják. Rendkívül gyorsan szaporodnak, hiszen már 8 hetesen ivaréretté válik a nőstény, és évente akár 8 alkalommal is világra hozhat utódokat, s nem is keveset, egy -egy alkalommal, a született utódok száma a 23-at is elérheti. Óriási szám ez!

Házi patkány

Ez az a fajta patkány, amely hazánkban is a legtöbb helyen megtalálható vagyis a leggyakrabban előfordul a házakban, vagy a gazdaságok környékén.Méretben kicsit kisebb a vándorpatkánytól, általában 15- 22 centiméter a teste, viszont a farka igencsak hosszú átlagosan 20-25 centiméteres is lehet. Amiről felismerhetjük, hogy a fülei, az orra és az apró lábai rózsaszínes árnyalatúak. Még ami ilyen ismertetőjegye lehet az, hogy a henger alakú farka pikkelyes gyűrűkből áll,a bundája színe pedig szürkés, feketés és barnás egyaránt lehet.
Mint mindegyik patkányfaj, a házi patkány is többnyire alszik nappal, s majd csak éjjel merészkedik elő a rejtekhelyéről. Társas lény általában 20-50 fős csoportban élnek együtt. A patkányok búvóhelyeit végül is elég könnyű megtalálni, ha felmerül a gyanú, hogy nálunk is lehet, az otthonunkban, mert állandó járatokat használnak.

Hogy hol rejtőzhetnek el?

Mint említettem, kedvelik a szemetes, piszkos, koszos helyeket, padlásokat, pincéket. Sokszor viszont elbújhatnak a garázsokban, gazdaságokban, kikötőkben és sajnos különböző élelmiszeripari egységekben, mint a boltok raktára, vagy éttermekben ahol az élelmiszereket tárolják.. Ez viszont igencsak sok gondot jelent , mert onnan ha elszaporodtak, nagyon nehéz teljesen kiirtani, s ezzel sok kárt okozhatnak és akár bevétel kiesést is a tulajdonosnak az adott helyen. A házi patkány fészke is jellemzően növényekből és textilből állhat,például, tetőn belül, vagy a falakban és mélyedésekben is elrejtőzhetnek az emberek szeme elől. Igaz rájuk is, hogy mindenevők, s így ha nincs más, akkor a rovarokat, bogarakat, és a növények terméseit is előszeretettel elfogyasztják.

Miért fontos, hogy irtsuk őket?

Legfőképpen azért mert mint a cikk elején is említettem fertőzéseket terjeszthetnek! A csatornákban és a vízaknákban élő patkányok emiatt rendkívüli veszélyt jelentenek az emberek számára. Igencsak sokféle betegséget, sőt járványokat is elindíthatnak és tarthatnak fent, ezért közegészségügyi szempontból is nagyon veszélyesek. Csak példaként egy igazán megdöbbentő adatot mondanék, nem is gondolnánk, hogy egyetlen kupac patkány ürülékében mintegy 200 000 Salmonella- baktérium is lehet, s s egy patkány is évente körülbelül 16 000-szer ürít székletet, tehát láthatjuk, hogy ez milyen óriási szám. De emellett számos, igen nagy károkat okozhatnak a gazdaságokban is, hiszen a fertőző állatbetegségek terjesztésében is sokszor ezek a patkányok játszhatnak szerepet. Vagy akár az elszaporodásukkal meg is akadályozzák a fertőző gócok felszámolását vagy az állatállományok mentesítését például egy száj és körömfájás, sertéspestis, Aujeszky-féle betegség, vagy leptospirózis esetén.

Egyéb kártételei

A nagymértékű fertőzésveszély és betegségek okozása mellett, azonban más jelentős károkat is tudnak okozni, pusztán a jelenlétükkel. Mire is gondolok? Súlyos gond az is, hogy például megrongálják az épületeket azzal, hogy azok falaiban lyukakat, járatokat fúrnak, megrágják még a faszerkezeteket, a vezetékeket, a szigetelést, s akár a berendezési tárgyainkat is!

Tehát a legfontosabb, hogy ha elszaporodtak nagyon a környezetünkben, ne próbáljuk meg mi magunk kiirtani, mert ez sokszor lehetetlen, hívjunk inkább egy rágcsálóirtással foglalkozó szakembert, aki majd segít megszabadítani bennünket ettől a kártékony állattól!